Az országok hírei
- A FIBO Európa legnagyobb fitnesz-wellness szakkiállításán 29% -kal kevesebb látogató vett részt idén, mint 2019-ben a pandémia miatti korlátozások előtt. (link)
- Ez alkalommal 867 kiállító vett részt a rendezvényen, ami százzal több, mint 2022-ben.
- Ha szeretné látni az idei nagy sikert aratott LifeFitness standunkat, amire nagyon büszkék vagyunk, megnézheti a közösségi média felületeinken!
- Az európai fogyasztók megtartották a fitnesz költéseik mértékét– derül ki a Deloitte kutatásából.
- A fitneszklubok és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele az emberek költségmegtakarítást célzó kiadási területek listájának vége felé helyezkednek el.
- 2022-hez képest 11%-kal nőtt azoknak az európaiaknak a száma, akik hetente legalább egyszer járnak edzeni.
- A Deloitte azt is kiemelte, hogy a fiatalabb vendégek egyre nagyobb igényt mutatnak az erőnléti edzések iránt.
- Nem meglepő a változás, hogy az otthon edző felhasználók száma 9%-kal csökkent, míg a fitneszklubokban edzők száma 21%-kal nőtt.
A fitnesz láncok
- Az RSG Group (német csoport) és a Sergio Ramos úgy döntöttek, hogy felbontják az együttműködésüket.
- Ramos nyilatkozatában elmondta, hogy Rainer Schaller halála mély nyomot hagyott a cég működésében, és a közösen létrehozott projektet már nem tudták úgy megvalósítani, ahogyan azt tervezték.
- Az edzőtermet McFit-re fogják átnevezni.
- Ezt a döntést egy olyan belső ellenőrzés előzte meg, amely azt vizsgálta, hogy az RSG spanyol üzletágának – legalább egy részének – eladási ötlete megalapozott-e.
- A MyGym (Közép-Prémium, Németország) kiegészítő taktikával, franchise megoldással és márkaváltással próbál növekedni.
- A DSB-Hector Group nevű cégnek 50 MyGym klubból és franchise-ból álló láncuk van Ausztriában és Németországban, illetve 200 egyéb franchise-al is rendelkeznek.
- A klubokat az eddigiekhez képest szokatlan szintű automatizálás és egyéb tagsági rendszer újítások jellemzik.
- Körülbelül 500 klubot és franchise-t céloznak meg a német lakta országok piacain.
- A legnagyobb Club Pilates (Stúdió, USA) franchise-tulajdonos több mint 30 millió dolláros tőke injekciót kap. (link)
- A Spartan Fitness Holdings, a Club Pilates rendszer legnagyobb franchise tulajdonosa +30 millió dollár külső anyagi befektetést kapott a Snapdragon Capital Partners-től.
- A Snapdragon alapító befektetője az Xponential Fitness-nek, annak a csoportnak, amelyhez a Club Pilates is tartozik.
- A beruházás, a bővítés felgyorsítására összpontosít.
- Az UBX (Stúdió, Ausztrália) megjelent az Egyesült Királyságban.
- Az ausztrál márkának már 90 stúdiója van Ausztráliában, Új-Zélandon és Szingapúrban.
- Az ötletük a nem előre tervezett edzés és az edző vezette edzés kombinációján alapul, amely ötvözi a bokszot és a funkcionális edzést.
- Becslések szerint négy év alatt mintegy 250 stúdiót kívánnak nyitni az Egyesült Királyságban és Írországban.
- Erősen kezdett a Benefit Systems (Aggregátor, Lengyelország).
- Tavaly erősen nőtt a tagsági kártyás és az edzőtermi bérlet tagságuk is.
- A lengyelországi edzőtermi tagságuk idén várhatóan 30.000-rel nő.
- Az új nyitásaik bevételét ellensúlyozta, hogy 17 elvárás alatt teljesítő klubjukat bezárták.
- Az EoS Fitness (HVLP, USA) felvásárolja a Texans Fit edzőtermi láncot. (link)
- A Texans Fit egy 5 edzőteremből álló lánc, amely a Houston Texans NFL csapata és az M6 Football fitneszcég tulajdonában van.
- Az M6 Football tulajdonosa, a 24 Hour Fitness korábbi vezérigazgatója és alapítója, Mark Mastrov.
- Mindegyik klubot átnevezik EoS Fitness-re, a vállalat megfontolja a lehetséges frissítéseket és felújításokat, valamint a minden napi működésük menetét is felülvizsgálja.
- Az akvizícióval az EoS Fitness teljes klubszáma 75 edzőteremre emelkedik, illetve megalapozza a texasi jelenlétét is.
- A Brooklyn Fitboxing (Stúdió, Spanyolország) megnyitja az első stúdióját Németországban. (link)
- A cégnek 60.000 tagja van, és 8 országban van jelen.
- A tervek szerint 2023 végére elérik a 200 stúdiót.
- A Közel-Keletre terveznek jövőbeli nyitásokat.
- Az Activ Fitness (Közép-Prémium, Svájc) klubok egyre nagyobb forgalmat generálnak.
- A Movemi, a Migroshoz tartozó hatalmas svájci szövetkezeti csoport 136 klubot működtet Svájcban az Activ Fitness és a Fitnesspark márkanév alatt.
- Az Activ Fitness klubok eladásai tavaly 45,9%-kal, 151 millió euróra nőttek.
- A Balance Company a Fitness Factory (HVLP, Portugália) spanyolországi bevezetését tervezi.
- A franchise-nak 27 klubja lett Portugáliában.
- Becsléseik szerint a következő öt évben évente 5-6 edzőterem nyílik majd Spanyolországban.
- A franchise 30 nyitást tervez Indiában az elkövetkező 3 évben.
- A Planet Fitness (HVLP KA, US) franchise-tulajdonosa, az Excel Fitness 2023-as bővítését tervezi a 2022-es rekordnövekedése után. (link)
- Az Excel Fitness 2022-ben közel 30%-kal növelte jelenlétét.
- 10 új klubot épített és 28 új helyszínt vásárolt.
- Jelenleg 128 telephellyel rendelkeznek az Egyesült Államokban, és az év hátralévő részében további helyszíneket terveznek megvásárolni.
- A Basic-Fit (HVLP KA, Európa) 51%-kal növeli a bevételét 2023 első negyedévében az előző évhez képest. (link)
- Ez a növekedés a klubnyitások, a vendégszám és az átlagos jegy árának növekedésének köszönhető.
- A lánc elérte az 1268 klubot.
- A tagság 7,5%-kal növekedett, elérve a 3,6 milliót.
- Az átlagos jegy ára 21,25 euróról 22,63 euróra nőtt.
- Az fitneszlánc 2023 első negyedévében
- Franciaországban +49, Spanyolországban +14, Hollandiában +2, Belgiumban +1, Németországban +2 új edzőtermet nyitott.
- Ez heti 5 nyitást jelent – 1 új klubbot nyitottak minden munkanapon!
- A tervek szerint az év végére elérik a 200 új nyitást (eddig 68 megvan a 200-ból)
- A Pure Gym (HVLPKA, UK) 127,2 millió euró veszteséggel zárt 2022-ben. (link)
- Ez javulás a 2021-hez képest, amikor 172,7 millió euró veszteséggel zártak.
- Még mindig messze vannak 2019-től, amikor a világjárvány előtt “csak” 27 millió eurót veszteségük volt.
- A Pure Gym még az Egyesült Királyságban, Dániában és Svájcban elért bevételek megduplázása után is veszteséggel zárta a 2022-es évet.
- A cég 2022-ben 51 klubot nyitott, 6,7%-kal növelve a tagjai számát.
- A Pure Gym jelenleg több mint 300 helyszínnel rendelkezik.
- Üzleti terveik között szerepel a lefedettség növelése a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban.
- Az Anytime Fitness (Közép, USA) elkezdi Ausztriában a működését, miután megállapodást kötöttek Manfred Mitterlehnerrel.
- Ez a franchise-megállapodás a márka európai piacon való terjeszkedési tervének kezdetét jelzi.
- A terv az, hogy a meglévő klubokat a következő évben átalakítják Anytime-ra, miközben további két új klubbot nyitnak meg.
- A következő hét évben 50 klubot céloznak meg Ausztriában, a becslések szerint összesen 200 klub van a terveikben.
- Az Anytime 40 nemzetközi és 8 európai piacra terjed ki.
- Az Anytime vezérigazgatójával készített interjúban a következőket emeli ki:
- Európa kulcsfontosságú növekedési terület lesz.
- A márka elsősorban coaching szolgáltatásokon keresztül célozza meg az értékesítést.
- Céljuk, hogy a kínálatukat az emberek igényeihez alakítsák.
- Az új alkalmazottaknak támogatniuk kell a csoport stúdiómárkáinak elindítását.
- Az Xponential Fitness (Butikfitnesz, USA) összefogott az LG-vel, hogy online platformját több potenciális ügyfélhez juttassa el.
- A tíz fitneszstúdió franchise-t üzemeltető csoport a dél-koreai márka okostévéin keresztül szeretné terjeszteni az Xponential+ elérését.
- A digitális fitnesztartalom több mint 250 országban lesz elérhető az LG virtuális eszköztárában.
- Az előfizetők korlátlan hozzáférést kapnak olyan edzőtermi tevékenységekhez, mint az erősítő edzés, a kardió, a pilates, a jóga, a toning és a stretching, mindezt egy átlagos edzés költségéért.
- A Jims Fitness (HVLP, Belgium) 20 millió eurós pénzbefektetést kapott a terjeszkedés és a klubfejlesztések támogatására.
- Ugyanakkor az üzemeltető arculatváltást és koncepciójának korszerűsítését is végre hajtotta.
- A csoport azóta 36 klubra bővült Belgiumban és Luxemburgban.
- A Basic-Fit továbbra is a vezető a belga piacon.
- A Jims azonban egyre nagyobb versennyel néz szembe az NRG Fitness miatt.
- A Body Fit Training (Butikfitnesz, Ausztrália) partnerségre lépett a Hyrox-szal.
- A Hyrox lesz a fitneszverseny szervezőjének kizárólagos edző termi partnere Ausztráliában, Új-Zélandon és Szingapúrban.
- BFT funkcionális képzésre specializálódott, és 90 stúdióval rendelkezik ebben a három országban.
- A BFT funkcionális képzésre specializálódott, és 90 stúdióval rendelkezik ebben a három országban.
- A lengyel piacvezetők továbbra is vásárolnak.
- A Benefit Systems hat klubot vásárolt meg a piacon lévő Saturn Fitness Grouptól.
- A sikeres felvásárlás után 192 fitneszklubjuk lett Lengyelországban.
- A klublátogatások 55%-át tavaly a csoport Multisport kártyájának aktív felhasználói tették ki.
- A Medicover akvizíciója kilenc Up Fitness klubból négyet foglal magában.
- Ez az üzlet 131 klubra bővíti a második legnagyobb lengyel aggregátor, integrált edző termi üzletágát.
A koktél
- Az Advagym bejelentette, hogy aktívan vevőt keresnek, miután a Sony úgy döntött, hogy abbahagyja a szolgáltatásba való befektetést.
Tudta, hogy a méheket ki lehet képezni bombák észlelésére?
A méhek automatikusan kinyújtják a nyelv szerű szájszervüket, ha élelmet érzékelnek és taníthatók, hogy bármely más különleges ingerre is így reagáljanak, például a robbanóanyagok összetevőire.